Szókratész védőbeszéde (Ἀπολογία Σωκράτους)

Szókratész védőbeszéde (itt Ἀπολογία Σωκράτους címen őrizve) egyike azon műveknek, amelyeken keresztül az ókori görögörög irodalom és gondolkodás továbbra is szólnak a későbbi évszázadokhoz. Platón feleleveníti Szókratész tárgyaláson elmondott védekezését, és azt kérdezi: mit követel meg a feddhetetlenség, a polgári kötelesség és a vizsgált élet, amikor közeleg a halál.

A Szókratész védőbeszéde (ógörögül: Ἀπολογία Σωκράτους, Apología Sokrátous; latinul: Apologia Socratis), amelyet Platón írt, Szókratész (i. e. 469–399) jogi önvédelmi beszédének szókratészi dialógusa, amelyet i. e. 399-ben, istentelenség és rontás vádjával zajló perében mondott el.

Konkrétan a Védőbeszéd válasz az „ifjúság megrontása” és az „istentelenség” vádjára, miszerint Szókratész „nem hisz azokban az istenekben, akikben a város, hanem más, új daimóniákban” (24b).

A Szókratész peréről és haláláról szóló elsődleges források közül a Védőbeszéd az a dialógus, amely magát a tárgyalást ábrázolja. Ez egyike annak a négy szókratészi dialógusnak – az Euthüphron, a Phaidón és a Kritón mellett –, amelyeken keresztül Platón részletezi a filozófus utolsó napjait. A tudósok körében vita folyik a Védőbeszéd tárgyalási beszámolójának hitelességéről.

Platón (i. e. 429–347) műve egyike volt a Szókratész jogi védelméről szóló számos magyarázó apológiának; a legtöbb ilyen mű a per utáni évtizedben jelent meg. Mint ilyen, Platón műve egy korai filozófiai védelem, szókratészi dialógus formájában előadva. Noha Arisztotelész később a fikció műfajába sorolta, továbbra is hasznos történelmi forrás a filozófus Szókratészről. Arisztotelész úgy vélte, hogy a dialógus, különösen az a jelenet, ahol Szókratész Meletoszt kérdezi, a faggatás kiváló alkalmazása.

Kivéve Szókratész Meletosszal folytatott két dialógusát a vádak természetéről és logikájáról, a szöveg egyes szám első személyben, a filozófus hangján szólal meg (24d–25d és 26b–27d). Ezenkívül a tárgyalás során, védőbeszédében Szókratész kétszer is említi, hogy Platón jelen van (34a és 38b).

A Védőbeszéd azzal kezdődik, hogy Szókratész megszólítja a talán 500 athéni férfiból álló esküdtszéket, megkérdezve, hogy meggyőzték-e őket vádlói – Lükoón, Anütosz és Meletosz –, akik az ifjúság megrontásával és istentelenséggel vádolták.

Közvetlenül ezután Szókratész tiltakozik, amiért vádlói óvaintették a hallgatóságot az ő szónoki képességeitől. Kijelenti, hogy nyelvhasználata rögtönzött lesz, a tőle megszokott, tekintélyes athéniakat faggató stílusban, és hogy ő járatlan a bírósági ügyekben, nem szokott ékes beszédet tartani. Szókratész később azzal érvel, hogy bármiféle bölcsessége is van, az abból fakad, hogy tudja: semmit sem tud (23b, 29b).

A per során Szókratész utánozza, parodizálja és kijavítja a szónokokat, vádlóit, és arra kéri az esküdtszék tagjait, hogy kijelentései igazságtartalma, ne pedig szónoki képességei alapján ítéljék meg. Kijelenti, hogy nem fog kifinomult nyelvezetet – gondosan elrendezett, díszes szavakat – használni, hanem a görög nyelv mindennapi fordulatait használja majd, ahogy az agorán és a pénzváltó asztaloknál tette. Bár lehetőséget kapna az esküdtek előítéleteinek lecsillapítására a vádak részleges elismerésével, Szókratész nem adja fel feddhetetlenségét a halálbüntetés elkerülése érdekében. Az esküdtszék halálra ítéli Szókratészt.

A Szókratész védőbeszéde eredeti nyelven történő olvasása közelebb viszi az olvasót a ritmushoz, az érveléshez, a képekhez és a drámai hangsúlyokhoz, amelyeket a fordításoknak elkerülhetetlenül értelmezniük kell. A mű nemcsak kora miatt fontos: élő hivatkozási pont marad az írók, filozófusok, történészek, színházi alkotók és a mai kor kérdéseivel szembesülő olvasók számára is.