Vizsgálati jelentés a Lin család elleni mészárlásról

A Köztársaság 69. évében (1980), február 28-án, miközben a Meilidao-ügy (a Tajvani Helyőrségi Parancsnokság 69-es számú felségárulási ügye Huang Hszin-csie és társai ellen) tárgyalása folyt a Csingmej katonai bíróságon, Lin Ji-hsziung felesége, Fang Szu-min délelőtt a bíróságra ment, hogy részt vegyen az ülésen. Délidőben ismeretlen tettesek betörtek a Lin család otthonába (Tajpej, Hszinji út, 3. szekció, 31. sikátor, 16. szám), és rátámadtak Lin Ji-hsziung édesanyjára és három lányára. A tragédia három halálos áldozatot és egy súlyos sérültet követelt, sokkolva a tajvani társadalmat. Közel negyven év telt el a Lin-házi mészárlás óta. Bár az ügyet kezdetben a Bűnügyi Nyomozó Iroda vizsgálta, és 1996-ban, 1998-ban, 2007-ben, valamint 2009-ben is újrakezdték a nyomozást különböző szervek bevonásával, jelentős előrelépés nem történt. Mivel az elkövetőket nem sikerült kézre keríteni, az ügy megoldatlan maradt.

2018 májusában megalakult az Átmeneti Igazságszolgáltatás Előmozdításáért Felelős Bizottság, amely az Átmeneti Igazságszolgáltatási Törvény alapján új nyomozást indított a kiemelt politikai ügyekben. A tajvani közvéleményben régóta él a gyanú, hogy ez nem egyszerű bűncselekmény, hanem „politikai gyilkosság” volt.

A feltételezéseket jól összefoglalja Lu Hsziu-lien volt alelnök a „Meilidao újratárgyalása” című könyvében: „Fényes nappal, miközben a Kaohsziung-incidens vádlottjainak családtagjait szigorú megfigyelés alatt tartották... Ha a gyilkos egy egyszerű bűnöző lett volna, már rég elkapták volna. Miért hagyták volna, hogy akadálytalanul bejusson, és kegyetlenül végezzen négy emberrel?” Csang Cseng-hsziung ügyvéd, aki Lin Ji-hsziungot védte a Meilidao-perben, négy érvet hozott fel amellett, hogy az ügy rendkívüli: 1. A család kiirtásának módja sokkoló volt; 2. A február 28-i dátum megválasztása politikai figyelmeztetésként hatott; 3. Az elkövető magabiztos volt, nappal támadott, 80 percet töltött a házban, ami a család napirendjének és a megfigyelésnek a pontos ismeretére utal, ráadásul a tett után telefonon jelentett; 4. Két áldozat után megvárta a harmadikat és negyediket is, ami feladatorientáltságra utal. Emiatt a történelmi igazság feltárása a Bizottság egyik kiemelt feladata lett. A nyilvánosság számára az igazság a többszöri vizsgálat ellenére sem tisztázódott, sőt, maguk a nyomozati folyamatok is számos újabb kétséget vetettek fel.

A Bizottság célja, hogy az átmeneti igazságszolgáltatás szemszögéből, a történelmi igazság helyreállítása mentén indítsa újra a vizsgálatot. Tisztázni kívánjuk az állam felelősségét mind a mészárlásban, mind az igazság eltitkolásában, válaszolva a civil társadalom kérdéseire.

Az elsődleges feladat a korábbi bizonyítékok és dokumentumok alapján annak tisztázása, hogy az állam eleget tett-e nyomozati kötelezettségének. Az elmúlt évben a Bizottság számos dokumentum titkosításának feloldását érte el. A civil kételyekre reagálva megvizsgáltuk, hogy az államnak volt-e tudomása az esetről, beavatkozott-e vagy részt vett-e benne. A vizsgálat alapját a család és a ház megfigyelésének elemzése adta, összevetve az archív adatokat más kutatásokkal.

A megfigyelés kulcsfontosságú, mert egyszerre érinti az állami felelősséget és a civil gyanút. A korábbi nyomozások figyelmen kívül hagyták azt a kérdést, hogy a ház állami megfigyelés alatt állt-e, ami miatt létfontosságú bizonyítékok veszhettek el. Ahogy Wu Nai-te kutató fogalmazott: „Évtizedekig köztudott volt, hogy a titkosszolgálatok szigorúan figyelik a politikai disszidenseket. Milyen ember képes ilyen kockázatos akcióra fényes nappal egy szigorúan megfigyelt területen?” A korábbi vizsgálatok vagy elkerülték ezt a kérdést, vagy nem fértek hozzá az adatokhoz. A válasz arra, hogy volt-e megfigyelés, segít eldönteni, hogy „politikai gyilkosságról” beszélhetünk-e.

Ezért a Bizottság a „megfigyelést” tette a vizsgálat központi elemévé, pótolva a korábbi hiányosságokat. A jelentés három fejezetből áll: az első a vizsgálat áttekintése és az állami felelősség kérdése; a második a tényfeltárás és a megfigyelésre vonatkozó bizonyítékok bemutatása; a harmadik pedig az összegzés.