Messze el

Rachel Vinrace apja hajóján Dél-Amerika felé indul, és egyfajta modern mitikus utazás során az önfelfedezés útjára lép. Az utasok össze nem illő kavalkádja lehetőséget ad Woolfnak az edwardi élet szatirizálására. A regényben bemutatkozik Clarissa Dalloway, Woolf későbbi, Mrs. Dalloway című regényének központi alakja. Két másik karaktert Woolf életének fontos szereplőiről mintáztak. St. John Hirst Lytton Strachey kitalált portréja, Helen Ambrose-t pedig bizonyos mértékig Woolf nővére, Vanessa Bell ihlette. Rachel utazása a londoni külváros zárt világából a szabadság, a szellemi diskurzus és az önfelfedezés felé valószínűleg Woolf saját útját tükrözi az elnyomó háztartástól a Bloomsbury-kör szellemi ösztönzéséig. A regény vége felé Rachel Vinrace lázban meghal.

E. M. Forster 1926-ban úgy jellemezte a művet, mint „...egy különös, tragikus, ihletett könyv, amelynek színhelye egyetlen térképen sem található Dél-Amerika, ahová olyan hajóval jutunk el, amely semmilyen tengeren nem úszna; egy Amerika, amelynek lelki határai Xanadut és Atlantiszt érintik”. Egy évtizeddel korábban írt kritikájában ezt írta: „Abszolút félelem nélküli... Íme végre egy könyv, amely ugyanolyan biztosan éri el az egységet, mint az Üvöltő szelek, bár más úton.” Phyllis Rose irodalomtudós a regényhez írt bevezetőjében így fogalmaz: „Woolf egyetlen későbbi regénye sem fogja ilyen ragyogóan megragadni az ifjúság izgalmát.” És az élet izgalmát és kihívását is. „Nem gyávaság élni akarni” – mondja egy öregember a könyv végén. „Épp ellenkezőleg. Személy szerint én szeretném még száz évig folytatni... Gondoljanak bele mindabba, ami még történni fog!