Macska vagyok

Nacume Szószeki első regénye, a Macska vagyok (Vagahai va neko de aru), amely 1905-ben jelent meg a Hototogiszu folyóiratban, a híressé vált „Macska vagyok. Nevem még nincs.” mondattal kezdődik. A mű egy névtelen macska szemszögéből figyeli meg gazdája, Csinno Kusami középiskolai angoltanár házának látogatóit – Meiteit, Kangecut, Tofut és Dokuszent –, miközben metsző élességgel, mégis némi bájjal gúnyolja ki az emberi ostobaságot, komikumot és rútságot. Eredetileg egyetlen elbeszélésnek szánták, amelyet a Takahama Kjosi-féle „Szan-kai” körben olvastak fel nagy sikerrel, ám a népszerűség hatására sorozattá bővült. A tizenegy fejezeten át hömpölygő mű akkora visszhangot váltott ki, hogy az addig csupán haiku-magazinként ismert Hototogiszut a legmeghatározóbb irodalmi folyóiratok közé emelte.
A történetnek alig van hagyományos cselekménye; Laurence Sterne Tristram Shandy-jéhez vagy Swift szatíráihoz hasonlítható, az európai „félrevezető irodalom” hagyományait követve. A macska szemén keresztül közvetített civilizációkritika – a pénzuralom ostorozása, az értelmiségiek üres vitái, a házasságról és a nőkről alkotott elméletek – Szószeki mély világfájdalmának és különös humorának egyedi elegyeként kristályosodik ki. A modell egy valódi fekete kismacska volt, amely a szerző otthonába tévedt; amikor az állat 1908-ban elpusztult, Szószeki hivatalos „haláleseti értesítőt” küldött barátainak, utolsó napjait pedig a „Macska sírja” című esszéjében örökítette meg.
A mű hatása a japán kultúrára felbecsülhetetlen. Megjelenése után számtalan paródia született, sőt a fiatal Misima Jukio is írt egy „Hangya vagyok” című zsengét. A regényt 1936-ban és 1975-ben is megfilmesítették, 1982-ben pedig televíziós anime készült belőle. A kritikusok szerint Szószeki ebben a műben szabadjára engedte képzeletét; a haiku-esztétika és az angol irodalmi humor ötvözete olyan egyedi stílust teremtett, amely a modern japán irodalomban mindmáig páratlan.