Citrom (Lemon)

Kajii Motojirō „Citrom” (Lemon) című rövidprózája, amely 1925-ben az Aozora irodalmi folyóirat legelső számában jelent meg, a modern japán irodalom egyik legkiemelkedőbb lírai pillanatát örökíti meg: egyetlen gyümölcs által villanásszerűen megváltást nyer egy depressziós fiatalember zaklatott lelke. A tüdőbetegséggel és adósságokkal küzdő, céltalanul bolyongó „én” egy Teramachi utcai gyümölcsárusnál vásárol egy citromot. Annak hűvössége és illata némileg feloldja a benne lévő „meghatározhatatlan, baljós tömeget”, amely addig fojtogatta. A főhős a citromot egy általa korábban kedvelt könyvesboltban, a Maruzenben hagyja egy halom művészeti album tetején, bombának képzelve azt, majd a pusztulás fantáziájával a szívében távozik. A csendes rombolás ezen álma a bezártság és az ifjúkori szorongás költői feloldásaként vonult be az irodalomtörténetbe.
Bár megjelenésekor kevés figyelmet kapott, a kritikusok később alapművé emelték. Kobayashi Hideo szerint Kajii szorongása nem dekadencia, hanem egyfajta „éles érzékenységből fakadó mellkasi szorítás”. Mishima Yukio a japán rövidtörténet-írás csúcsának nevezte, kiemelve az alkotás érzéki erejét. Mishima Kajiit Nakajima Atsushival és Makino Shinichivel együtt olyan íróknak tartotta, akik mint „hullócsillagok az éjszakai égbolton” hagytak hátra egyedülálló életművet, és úgy vélte, Kajii „költői kristályosodása” utat mutathat a modern regényírás számára.
Ez az egyetlen citrom mélyen gyökeret vert a japán kultúrában. A történet helyszínei, mint a kyotói Yaou gyümölcsbolt vagy a Maruzen könyvesbolt, valóságos zarándokhelyekké váltak, ahol az olvasók évtizedekig citromokat hagytak hátra. A mű hatása megjelenik Sada Masashi „Lemon” című dalában és Kato Shigeaki filmjeiben is. A paradox képzelet, amely a világ pusztulását és megváltását egyetlen gyümölcsre bízza, egy évszázaddal a megjelenése után is inspirálja az új alkotói nemzedékeket.