Tíz éjszakányi álom

Nacume Szószeki 1908-ban az Asahi Shimbun újságban alig két hét alatt megjelentetett „Tíz éjszakányi álom” (Yume Jūya) című novellagyűjteménye tíz különös álom füzére, amely a híres „Ezt álmodtam” felütéssel kezdődik. A történetek szabadon vándorolnak az istenek korától a Kamakura-korszakon át egészen a száz évvel későbbi jövőig, olyan jeleneteket sorakoztatva fel, amelyek hol parabolának, hol rémálomnak tűnnek: egy nőre való végtelen várakozás, egy megvilágosodásra kényszerített szamuráj, egy vak gyermekét a hátán cipelő apa vagy egy férfi, akit disznók hordája üldöz. A mű Szószeki azon oldalát mutatja be, amely éles ellentétben áll realista írói hírnevével, s a japán fantasztikus irodalom egyik alapköveként tartják számon.

Az első éjszaka végrendelete – „Kérlek, ülj a sírom mellé, és várj rám száz évig” – és a száz év múlva kinyíló liliom kontrasztja a várakozás örökkévalóságát és az árulástól való félelmet ragadja meg, és a japán modern irodalom egyik legtöbbet elemzett álomképe. A harmadik éjszakában a vak gyermek szavai – „Pontosan száz éve volt, hogy megöltél” – a bűn emlékét a test súlyaként ábrázolják, amely rátapad az ember hátára; ez a motívum később számos pszichológiai és fantasztikus regényre volt hatással.

A mű vizuális ereje generációk óta inspirálja az alkotókat. 2006-ban Yamaguchi Yudai rendezésében „Yume Jūya” címmel készült omnibuszfilm, amelyben neves színészek keltették életre az egyes éjszakákat. Miyazawa Masaaki fotóművész a mű ihlette sorozatáért elnyerte a New York-i Nemzetközi Fotográfiai Központ (ICP) Infinity-díját, bizonyítva, hogy Szószeki álmai a határokon átnyúlva vizuális forrássá váltak. Akira Kurosawa utolsó művei közé tartozó „Álmok” című filmje is gyakran Szószeki gyűjteményének szellemi örököseként jelenik meg.

A külföldi kritikusok is nagyra értékelik az írót. Susan Sontag amerikai kritikus Szószekit olyan sokoldalú zseniként említette, akit az eurocentrikus világirodalom sokáig a perifériára szorított. Damian Flanagan brit kritikus Shakespeare-hez és Goethéhez hasonlította Szószekit, hangsúlyozva, hogy egyetemes jelentőségét még nem ismerte fel eléggé a világ. A „Tíz éjszakányi álom” Szószeki életművében a realizmustól eltávolodó, az emberi tudattalanba és a bűn emlékezetébe markoló rendhagyó alkotásként ma is újabb feldolgozásokat és értelmezéseket ösztönöz.