Pokolbéli paraván (Jigokuhen)

Akutagava Rjúnoszuke 1918-ban az „Oszaka Mainicsi Sinbun” és a „Tokiónicsi Sinbun” hasábjain sorozatban megjelent „Pokolbéli paraván” című műve az „Udzsi Súi Monogatari”-ban szereplő „A festő Josihide öröme háza égésekor” című történeten alapul. Ez Akutagava középső korszakának egyik mesterműve, amely a végsőkig feszíti a művészet és az erkölcs közötti konfliktust. A páratlan tehetségű, de mindenki által megvetett festőt, Josihidét a Nagyúr megbízza egy a pokol kínjait ábrázoló paraván megfestésével. A festő panaszkodik, hogy nem képes megörökíteni egy lángoló kocsiban gyötrődve haldokló nemesasszony alakját. Végül, miközben saját lányát látja a tűzbe borított kocsiban, Josihide arcán nem a kétségbeesés, hanem „leírhatatlan ragyogás” tükröződik. Ez a félelmetes pillanat, ahol a művészetért semmilyen áldozat nem drága, Akutagava saját művészet-központú szemléletének tükre, és megjelenése óta nagy elismerésnek örvend.
A mű ereje korszakokon átívelve vonzza az alkotókat. 1953-ban Misima Jukio egyfelvonásos kabuki-drámaként dolgozta fel, amelyet Nakamura Utaemon és Nakamura Kanzaburó főszereplésével mutattak be a Kabuki-zában. Misima úgy emlékezett vissza a klasszikus dzsóruri stílus rekonstruálására, hogy „szinte beleájult a munkába”, mégis nagy kedvvel készítette el első kabuki-színművét. 1969-ben a Toho stúdió készített belőle filmet Nakadai Tacuja főszereplésével, melynek zenéjét Akutagava harmadik fia, Jaszusi szerezte, különleges családi köteléket teremtve az alkotás körül.
Akutagava témája – a festő, aki a művészetért akár lánya életét is feláldozza – nem csupán egy borzongató történet, hanem az alkotói sorsról szóló példázat. A befejezés, amelyben Josihide a paraván elkészülte utáni éjszakán véget vet életének, azt a paradoxont sugallja, hogy a tökéletes műalkotásért cserébe az alkotó saját élete ég el. Ezt a motívumot később gyakran állították párhuzamba Akutagava saját életével is. 2007-ben Kurashiki városában megtalálták az eredeti kézirat egy részét, amelyről korábban azt hitték, elveszett, ami ismét ráirányította a figyelmet a mű jelentőségére.