A pók fonala

Akutagava Rjúnoszuke 1918-ban, a Szuzuki Miekicsi által alapított „Akai Tori” (Vörös Madár) című gyermekirodalmi folyóirat első számában megjelent „A pók fonala” című rövid elbeszélése az író első gyermekirodalmi műve, amely felnőttek számára is mélyen szántó példabeszédként maradt fenn napjainkig. A Paradicsom lótusztavából a pokolba letekintő Buddha egyetlen ezüstös pókfonalat ereszt le Kandatának, a rablónak, aki életében csupán egyszer cselekedett jót, amikor megkímélte egy pók életét. Miközben Kandata felfelé mászik a fonalon, meglátja az őt követő bűnösök sokaságát, és felkiált: „Ez a pókfonal az enyém! Szálljatok le róla!”, aminek pillanatában a szál elszakad felette, ő pedig visszazuhan a pokol mélyére. Az önzés és az ok-okozat összefüggéseit sűrítő, alig néhány száz karakteres történet a buddhista tanítások súlyát hordozza, és a japán gyermekirodalom történetének egyik legismertebb darabja.
Érdekes a mű forrásvidéke is: korábban úgy vélték, Dosztojevszkij „A Karamazov testvérek” című regényének (1880) „egy szál hagyma” epizódja ihlette, de ma már elfogadott tény, hogy Paul Carus „Karma” című művének japán fordítása szolgált alapul. Az a tény, hogy ez a buddhista jellegű történet valójában egy német származású amerikai valláskutató alkotása, a kelet-nyugati motívumok találkozásának ritka példája a modern japán irodalomban, és gyakran szolgál az összehasonlító irodalomtudomány témájául.
A mű hatása messze túlmutat az irodalmon. Az író fia, Akutagava Jaszusi zeneszerzőként balettet írt belőle, új életet lehelve apja művébe. Komacu Szakjo sci-fi író egy paródiában gondolta újra a történetet, megfordítva a pokol és a paradicsom szerepét. Olyan zenekarok és előadók is feldolgozták a témát dalaikban, mint a Kinniku Sójo Tai, Nakasima Mika vagy a Sakanaction, bizonyítva, hogy Kandata kiáltása milyen mélyen gyökerezik a japán képzeletvilágban.