Kója szentje (Kója Hidzsiri)

A „Kója szentje” (Kója Hidzsiri) 1900-ban jelent meg, Izumi Kjóka fantasztikus irodalmának remekműve, amely a modern japán irodalom gótikus és fantázia-irodalmának mérföldköveként ismert. A történet keretes szerkezetű: Szócsó, egy Kója-hegyi szerzetes meséli el egy útközben megismert fiatalembernek azt a különös élményét, amelyet fiatal korában, utazásai során élt át.

A Hida-hegység mélyén, kígyóktól hemzsegő és piócáktól sújtott, érintetlen hágókon átkelve Szócsó egy magányos házra bukkan, ahol egy lélegzetelállítóan szép nővel találkozik. A nő egyszerre irgalmas és gyógyító anyafigura a sérült szerzetes számára, ugyanakkor démoni lény is, aki képes az embereket állatokká változtatni. Az érzéki szépség és az aszkézis között őrlődő Szócsó belső vívódást él át hite és vágyai között, végül hajszál híján kerüli el a pusztulást.

Ez a mű nem csupán egy kísértethistória. Irodalmi alkotás, amely a vágyat és a megváltást, a szépséget és a borzalmat, a szentséget és a démoniságot ötvözi a japán esztétika misztikus (júgen) és érzéki szépségével. Izumi Kjóka jellegzetes, zenei stílusa, a nó-színházat és a népi elbeszéléseket idéző szerkezete, valamint a valóság és a fantázia határát elmosó világképe a japán fantasztikus irodalom alapkövévé teszi.

Misima Jukio a „Kója szentjét” az „Ugecu Monogatari” mellett a japán irodalomtörténet pótolhatatlan kincseként méltatta, kiemelve Kjóka zsenialitását, amellyel mélyen feltárja az emberi természet, a nemek és a létezés rejtélyeit.

Több mint egy évszázaddal a megjelenése után is töretlen a vonzereje. 1957-ben „Fehér éjszakák boszorkánya” címmel filmesítették meg, majd televíziós drámák, animék, felolvasóestek és kabuki-előadások formájában született újjá. Különösen a Bandó Tamaszaburó által rendezett és főszerepelt kabuki-változat kapott nagy elismerést. Manga adaptációk és idegen nyelvű fordítások is készültek, így vált a japán fantasztikus irodalom világszerte ismert kulcsművévé.