A per

A „per” a modern irodalom egyik leghíresebb rémálmával kezdődik: Josef K.-t letartóztatják anélkül, hogy tudná, mi a bűne. Az ezt követő eljárás nem az igazság kereséséről szól, hanem a folyamatosan táguló procedúrákról, szobákról, dokumentumokról és a megaláztatásról. A regény valódi borzalma abban rejlik, hogy az embert arra kényszeríti: védekezzen, miközben soha nem tudja meg, ki előtt és miért kellene tisztáznia magát.

Kafka jogi végzettséggel rendelkezett, egy biztosítótársaságnál dolgozott, és jól ismerte a modern közigazgatási iratkezelést és a hivatali nyelvezetet; magánéletét ugyanakkor családi nyomás, betegségek és a párkapcsolati szorongás jellemezte. A „per” ezeket a tapasztalatokat fordítja le egy egyetemes élethelyzetre: a modern embert behívják, kategorizálják és engedelmességre kötelezik, miközben a hatalom indítékai elérhetetlenek maradnak számára.

Olvasható Camus „Közönyével”, Paul Auster identitás-útvesztőivel, vagy a kortárs algoritmus-alapú ellenőrzésekről és fellebbezhetetlen rendszerekről szóló történetekkel párhuzamosan. Ez a könyv az „abszurdot” többé nem absztrakt fogalomként, hanem egy örökké értelmezhetetlen értesítésként tálalja.

A „per” legnyugtalanítóbb eleme, hogy Josef K.-t nem zárják hagyományos börtönbe. Továbbra is bejárhat dolgozni, látogathat embereket, beszélgethet, intézkedhet, de az életét már átvette egy láthatatlan ügy. Ez a félig szabad állapot sokkal inkább hasonlít a modern léthez, mint a közvetlen bebörtönzés: cselekedhetsz, de minden lépésed az eljárás árnyékában zajlik; beszélhetsz, de nincs garancia arra, hogy az üzenetedet helyesen fogadják be; segítséget kérhetsz, de a segítők maguk is ugyanannak az útvesztőnek a részei.

A válogatásban a „per” a „vád nélküli bűntudat” képviselője. Eltér Dosztojevszkij vallásos bűntudatától; Kafka bűne inkább egyfajta rendszerbeli alapbeállítás: az ember felébred, és már regisztrálták, értesítették, megfigyelték. Ezért rímel annyira a mai algoritmikus kockázatkezelésre, a hitelpontszámokra, a platformokról való kitiltásokra, a bürokratikus panaszkezelésre és a munkahelyi teljesítményértékelésekre. A regény nem árulja el, mit rontott el Josef K., mert a lényeg nem a bűncselekmény, hanem az, hogyan internalizálja az ember fokozatosan a büntetőeljárást, ha egyszer rákényszerítik annak formáját. Az abszurd itt nem vicc, hanem adminisztratív valóság.