Faust: A tragédia első része

Faust. Egy tragédia

Johann Wolfgang von Goethe Faust-ja a vitathatatlan német nemzeti eposz és a világliteratúra egyik legjelentősebb alkotása. Sokkal több, mint egy dráma; egy emberiség-parabola, amely a modern kor nyugtalan szellemét ragadja meg. A tudós Heinrich Faust tragédiája, aki szövetséget köt Mefisztofelésszel, az ördöggel, hogy megtudja, „mi tartja össze a világot legbelül”, alapjaiban határozta meg a Nyugat kulturális DNS-ét.

Irodalmi hatása monumentális. A mű hívta életre a „fausti” fogalmát – azt a végtelen megismerésre és határok átlépésére irányuló vágyat, amelyért azonban mindig erkölcsi bűnnel kell fizetni. Oswald Spengler méltatta a mű pszichológiai mélységét, kijelentve:
> „Itt Goethe pszichológiailag Nyugat-Európa egész jövőjét előrevetítette.”

Heinrich Heine is, gyakran kritikus álláspontja ellenére, elismerte az esztétikai tökéletességet, és (különösen a Heléna-epizód kapcsán) így nevezte a művet:
> „...a legértékesebb szobor, amely valaha elhagyta a goethei műhelyt.”

A Margit-tragédia, amely egy ártatlan lány társadalmi romlását mutatja be Faust csábítása által, későbbi generációkat sarkallt éles elemzésekre. Bertolt Brecht például száraz humorral jegyezte meg a társadalmi különbséget:
> „Alapjában véve ez egy értelmiségi és egy kispolgár lány szerelmi története. Ebben bizony az ördögnek is benne kellett lennie a keze.”

A művészet és a média világában a Faust mindenütt jelen van. Friedrich Wilhelm Murnau expresszionista némafilm-klasszikusától (1926) Gustaf Gründgens legendás Mefisztó-maszkjáig, amely mindmáig meghatározza az ördögképünket, egészen Peter Stein monumentális, 21 órás színházi projektjéig az EXPO 2000-en. Még a modern rockoperákban, feminista képregényekben vagy díjnyertes videojátékokban is újra és újra színpadra kerül az Isten, az ember és az ördög közötti küzdelem. Számtalan szállóige, mint a „Itt állok én, szegény bolond” vagy a „Két lélek lakik, jaj, a mellemen”, szerves részévé vált a köznyelvnek, bizonyítva e költemény időtlen jelentőségét.

Johann Wolfgang von Goethe

Johann Wolfgang von Goethe (1749–1832) a német szellemtörténet univerzális zsenije volt. Frankfurt am Mainban, egy jómódú polgári családban született; alakjában egyesült a költő, a drámaíró, a természettudós és az államférfi. Életét kimeríthetetlen alkotóerő és állandó személyes metamorfózis jellemezte.

Már fiatalon, Az ifjú Werther szenvedései című regényével európai szupersztárrá és a „Sturm und Drang” mozgalom vezérévé vált. 1775-ös Weimarba költözése egy új korszak kezdetét jelentette: Károly Ágost herceg bizalmasa lett, magas állami tisztségeket töltött be, és Friedrich Schillerrel közösen kidolgozta a weimari klasszikát, a humánum és az esztétikai harmónia ideálját.

Goethe tudományos elkötelezettsége – a köztes állkapocscsont felfedezésétől az átfogó színtanáig – elválaszthatatlan volt irodalmi munkásságától. A természetet élő egészként látta, amelynek titkait költői és tapasztalati úton egyaránt kutatni kívánta.

A Faust-projekt hat évtizeden át kísérte végig; ez volt a „fő dolga”. Fiatalkori szenvedélyes Ős-Faustjától a rendkívül komplex, szimbolikus második részig, amelyet röviddel halála előtt fejezett be és pecsételtetett le, a mű saját életen át tartó fejlődését tükrözi. Amikor 1832-ben Weimarban elhunyt, olyan örökséget hagyott hátra, amely semmi máshoz nem fogható módon formálta a német nyelvet. Goethe nemcsak korának szerzője volt, hanem a modern európai gondolkodás egyik építőmestere is, akinek a teljességre való törekvése a mai napig a művelt ember eszményképe.