Arthur Gordon Pym, a nantucketi

Poe egyetlen regénye・Alászállás a kannibalizmusba, a rejtélybe és a fehér ismeretlenbe

Az Arthur Gordon Pym, a nantucketi (1838) Edgar Allan Poe egyetlen befejezett regénye. Az 1827 és 1828 között játszódó történet az ifjú Arthur Gordon Pym-et követi, aki titokban, potyautasként száll fel a Grampus nevű bálnavadászhajóra. Utazása gyorsan lázadásba, hajótörésbe, éhezésbe és kannibalizmusba torkollik, mielőtt a Jane Guy legénysége kimentené a tengeri túlélésért vívott harcából.

Utazás a lehetetlen felé

Továbbhajózva dél felé Dirk Peters matrózzal, Pym eléri Tsalal titokzatos szigetét, ahol az ellenséges lakókkal való találkozás és az egyre szürreálisabb jelenségek a Déli-sark felé sodorják az expedíciót. A regény hirtelen ér véget egy gigantikus fehér alak megjelenésével, a tizenkilencedik századi irodalom egyik legrejtélyesebb lezárását hagyva maga után. Bár hagyományos tengeri kalandként indul, a regény fokozatosan pszichológiai horrorrá, szimbolikus allegóriává, spekulatív felfedezéssé és gótikus misztériummá alakul át.

Ténynek álcázott fikció

Poe szándéka az volt, hogy az elbeszélés hiteles útirajznak tűnjön, ezért széles körben merített korabeli felfedezők naplóiból – különösen J. N. Reynolds, James Cook kapitány és Benjamin Morrell írásaiból –, valamint számos valós hajótörés-történetből. A mű magában foglalja a tizenkilencedik századi „Üreges Föld” elméletet is, és tükrözi Poe saját tengeri tapasztalatait.

Vegyes fogadtatás

A regény először folytatásokban jelent meg a Southern Literary Messenger-ben, majd 1838 júliusában adták ki teljes kötetként. A korabeli kritikusok megosztottak voltak: sokan elítélték borzalmas erőszakossága, az útleírásokból való állítólagos kölcsönzések és a lezáratlan végkifejlet miatt, míg mások rendkívüli képzelőerejét és kalandos ívét dicsérték. Maga Poe később „nagyon buta könyvként” hivatkozott rá.

Későbbi remekművek csendes őse

Az idő múlásával azonban az Arthur Gordon Pym, a nantucketi Poe egyik legbefolyásosabb művévé vált. Inspirációt merített belőle Herman Melville a Moby Dick írásakor, közvetlenül hatott Jules Verne-re a Jégbirodalom (Antarktiszi rejtély) megírásában, és alapjaiban határozta meg H. P. Lovecraft antarktiszi mitológiáját Az őrület hegyei című művében.

Poe saját szavaival

„Egy nagyon buta könyv.” ― Edgar Allan Poe a saját regényéről

Ma a gótikus fikciót, a kalandirodalmat, a korai sci-fit, a pszichológiai horrort és a kozmikus misztériumot összekötő alapműként tartják számon – bizonyítékként arra, hogy még egy olyan regény is kijelölheti az irodalmi képzelet évszázados útját, amelyet saját szerzője is elvetett.