Dictionary of National Biography

Dictionary of National Biography

Kevés referenciamű formálta olyan mélyen Nagy-Britannia történelmi képzeletét, mint a Dictionary of National Biography (DNB). Az először 1885-ben megjelent DNB több volt, mint a híres életek enciklopédiája – kísérlet volt arra, hogy irodalmi és erkölcsi architektúrát építsen magának a brit nemzetnek. Hatvanhárom monumentális köteten keresztül a projekt uralkodókat, kalózokat, költőket, tudósokat, árulókat, püspököket, gyilkosokat, felfedezőket, radikálisokat, színészeket, gyarmati adminisztrátorokat és elfeledett különcöket gyűjtött össze a brit civilizáció egyetlen folyamatos narratívájába.

A munka mögött meghúzódó ambíció léptéke a birodalmi határokat súrolta. Olyan kontinentális projektek ihlették, mint a német Allgemeine Deutsche Biographie; a kiadó, George Murray Smith egy életrajzi katedrálist vizionált, amely generációkra meghatározza Nagy-Britannia szellemi emlékezetét. Leslie Stephen – Virginia Woolf apja – majd később Sidney Lee szerkesztősége alatt a Dictionary a viktoriánus tudományosság egyik legnagyobb együttműködési vállalkozásává vált.

Ami a DNB-t rendkívülivé tette, az nem egyszerűen a léptéke volt, hanem a hangvétele. A viktoriánus Britanniában hittek abban, hogy az életrajz erkölcsi erő. Egy élet megírása a jellem, a nemzeti identitás és a történelmi erény meghatározását jelentette. A szótár így tükrévé vált annak, ahogyan a Brit Birodalom látta önmagát: iparkodó, irodalmi, expanzív, ellentmondásos, zseniális és saját ambícióitól kísértett. Lapjain Shakespeare ott állt Cromwell mellett, Isaac Newton Horatio Nelson mellett, Florence Nightingale pedig gyarmati kormányzók és kivégzett lázadók mellett. A történelmet életek galériájává változtatta.

A DNB gyorsan nélkülözhetetlenné vált az írók, történészek, újságírók, genealógusok és politikai gondolkodók számára. Az internet kora előtt a brit történelmi kutatás idegrendszereként működött. Számtalan életrajz, történelmi regény, BBC-dokumentumfilm, televíziós dráma és akadémiai munka merített alapvető anyagokat a szócikkeiből. A DNB hatása csendben átszövi Britannia modern ábrázolásait – az olyan presztízsdrámáktól kezdve, mint a The Crown (A korona) és a Wolf Hall, az egyetemi kutatásokig, irodalomkritikáig és történelmi filmgyártásig.

Kulturális hatása az irodalomra is kiterjedt. Virginia Woolf a projekt árnyékában nőtt fel, mert apja, Leslie Stephen éveket töltött a szerkesztésével. Sok kutató úgy véli, hogy a DNB-t körülvevő megszállott munka, érzelmi kimerültség és intellektuális légkör visszaköszönt Woolf későbbi, emlékezetről, történelemről és életrajzról szóló meditációiban. A Dictionary nem csupán tudományos vállalkozás volt; a brit irodalmi modernizmus érzelmi gépezetének részévé vált.

A mű hatalmas tudományos tiszteletet vívott ki magának. Az Encyclopædia Britannica leírása szerint „becsülhetetlen szolgálatnak bizonyult”, míg a későbbi történészek dicsérték példátlan forráshivatkozásait egy olyan korban, amikor a levéltárak nagy része még katalogizálatlan volt. Még most is, a történetírás átalakulása ellenére, az eredeti DNB-szócikkeket széles körben olvassák, mivel sokat közülük olyan vezető tudósok írtak, akik megdöbbentően közel álltak az általuk leírt korszakokhoz.

A szótár azonban a viktoriánus Britannia ideológiai ujjlenyomatait is őrzi. A korai szerkesztők előnyben részesítették a birodalmi államférfiakat, az anglikán papságot, az arisztokratákat, a katonatiszteket és az irodalmi elitet, miközben a nők, a gyarmatosított népek, a munkások és a marginalizált hangok gyakran minimális figyelmet kaptak, vagy teljesen kimaradtak. A későbbi Oxford Dictionary of National Biography radikálisan kiterjesztette ezt a látásmódot, több ezer figyelmen kívül hagyott alakkal bővítve a listát, és a brit történelmet egy sokkal szélesebb és konfliktusosabb emberi kárpitként keretezve újra.

Amikor az ODNB végül 2004-ben megjelent – 60 kötetet és több mint 50 000 szócikket felölelve –, az nem csupán egy frissítést jelentett, hanem egy évszázados kísérlet folytatását egy megválaszolhatatlan kérdésre: ki érdemli meg, hogy a történelem emlékezzen rá?

A DNB fennmarad, mert maga az életrajz ellenállhatatlan. A nemzetek élettörténeteken keresztül értik meg önmagukat, és kevés mű tett kísérletet arra, hogy egy egész civilizáció emlékezetét ilyen könyörtelen ambícióval gyűjtse össze.