A jól-szeretett

Az eszmény, amely sosem maradandó – Thomas Hardy utolsó, legfilozofikusabb regénye

A jól-szeretett: Egy vérmérséklet vázlata Thomas Hardy utoljára megjelent regénye, amely először 1892-ben jelent meg folytatásokban, majd 1897-ben, alapos átdolgozás után látott napvilágot könyv formájában. Hardy ismertebb társadalmi tragédiáitól eltérően ez a regény a szépség, a vágy és az eszményi szerelem megfoghatatlan természetének pszichológiai feltárása.

Egy életen át tartó hajsza az eszmény után

A történet Jocelyn Pierstont, a sikeres szobrászt követi nyomon, aki negyven éven át üldözi azt, amit ő „Jól-szeretettnek” hív – egy idealizált női esszenciát, amely hit szerint folyamatosan vándorol egyik nőről a másikra. Pierston meggyőződése, hogy az igazi szépség soha nem rögzülhet egyetlen személyben, ezért a Caro család három generációjába is beleszeret, minden alkalommal azt hivén, hogy ugyanaz a tökéletes szellem tért vissza új alakban. Élethosszig tartó keresése fokozatosan feltárja, hogy nem valódi nőket kerget, hanem saját képzeletének elérhetetlen eszményképét.

Kő, idő és az állandóság illúziója

A regény a kitalált Parittyások szigetén (Isle of Slingers) játszódik, amely a dorseti Portland-szigeten alapul; Hardy táj iránti rajongását, a geológiai időt és az emberi mulandóságot ötvözi. A kő és a szobrászat visszatérő képei hangsúlyozzák a művészet – amely a szépség örök megőrzésére törekszik – és az idő elkerülhetetlen múlása közötti ellentétet, amely mind az embereket, mind az eszméket átalakítja.

Egy filozófiai regény a kora előtt

A gyakran Hardy egyik legfilozofikusabb regényének tartott A jól-szeretett a megszállottság, az öregedés, a művészi alkotás, az identitás, az illúzió és a tökéletesség birtoklásának lehetetlenségét járja körül. Bár soha nem érte el az Egy tiszta nő (Tess of the d'Urbervilles) vagy a Lidércfény (Jude the Obscure) népszerűségét, a modern kritikusok gyakran Hardy egyik pszichológiailag legkifinomultabb műveként ismerik el, amely a huszadik századi modernista irodalom számos kérdését megelőlegezte.

Egy ember végtelen hajszájának története mögött Hardy csendes, végső ítélete húzódik meg magáról a szerelemről: hogy amit kergetünk, az ritkán egy személy, hanem egy olyan szépség, amelyet az idő soha nem engedett volna megtartanunk.