Kokoro (Szív)

Műelemzés

A mű háttere: A Kokoro Nacume Szószeki késői korszakának legfontosabb regénye, amely 1914-ben jelent meg először az Asahi Shimbun napilapban, majd később az Iwanami Shoten kiadásában. A történet egy fiatal diákkal kezdődik, aki Kamakurában találkozik a titokzatos „Sensei”-jel (Mester), és kettejük között fokozatosan mester-tanítvány, baráti kapcsolat alakul ki. A Mestert azonban mintha fogva tartaná egy láthatatlan múlt; feleségével csendes életet él, mégis havonta ellátogat a Zoushigaya temetőbe. A regény második fele a Mester által hátrahagyott hosszú levélen keresztül tárja fel a barátság, a szerelem, az árulás és a bűntudat összefonódó történetét. Meidzsi császár halála és Nogi Mareszuke tábornok rituális öngyilkossága a művet nem csupán magántragédiává, hanem a Meidzsi-szellem alkonyakor a saját etikai dilemmáival szembenéző értelmiségi vallomásává teszi.

Irodalmi jellemzők: A könyv három részre tagolódik: „A Mester és én”, „A szüleim és én”, valamint „A Mester és a végrendelet”. A narráció lépésről lépésre halad a külső megfigyeléstől a lélek legmélyebb bugyrai felé. Szószeki nem látványos eseményekkel operál, hanem a csend, a temető, a levelek, a betegágy és a kései vallomások erejével építi a feszültséget. A Mester legemlékezetesebb vonása nem a bölcsessége, hanem az, hogy képtelen bízni önmagában, és képtelen teljesen őszinte lenni a hozzá legközelebb állókhoz. A regény hangvétele visszafogott, mégis a magányt mint tartós mentális állapotot ábrázolja: az ember élhet családban, tisztelhetik a diákjai, kísérheti a felesége, mégis elszigetelhetik a titkai.

Rövid összefoglaló: A Kokoro-t olvasva ma is könnyen eszünkbe jutnak az emberek közötti kimondhatatlan sérelmek és bocsánatkérések. Ajánlott minden olvasónak, aki érzett már bűntudatot, bizonytalanságot vagy meg nem értettséget egy kapcsolatban. A regény arra emlékeztet, hogy nem feltétlenül maga az esemény kínozza az embert, hanem az azt követő hosszas önbíráskodás; és elgondolkodtat, hogy meg kell-e várnunk az utolsó levelet, hogy megértsünk valakit. A diákot eleinte csak a Mester titokzatossága vonzza, később jön rá, hogy hűvössége nem gőg, hanem a titkok súlya alatt kialakult önvédelem. A Mester és felesége kapcsolata látszólag stabil, de egy kimondhatatlan múlt választja el őket. A K sírjához tett látogatások már az igazság feltárása előtt árnyékot vetnek a történetre. A regény második felében található végrendelet visszarepít az ifjúkorba, a Mester, K és a főbérlő lánya közötti szerelmi háromszögbe, feltárva a féltékenységet, a gyávaságot és az önvád miatti büntetést.