A canterville-i kísértet

Bevezetés a műhöz

Háttér:
Wilde komikus kísértettörténete először 1887-ben jelent meg. Egy termékhívő és gyakorlatias magyarázatokhoz ragaszkodó amerikai családot állít szembe egy ősi angol kísértetjárással. Az alcím játéka az anyagi és az eszmei világokkal jelzi, hogy a tréfa túlmutat a nemzeti szokásokon: a bűntudat, az alakítás és a hit kérdéseit is érinti.

Milyen könyv ez?
Amikor az Otis család megvásárolja Canterville kastélyát, a helyi szellem rájön, hogy a hagyományos rémület kevés hatással van rájuk. Az ismétlődő komikus kudarcok fokozatosan átadják helyüket az emlékezet, a könyörület és a megváltás komolyabb témáinak.

Irodalmi stílus:
A magabiztos elbeszélő a gótikus konvenciók paródiáját keveri a reklámnyelvvel, a fokozódó jelenetekkel, teátrális jelmezváltásokkal és egy későbbi hangvételváltással. A szellem egyszerre előadóművész és a történelem által rákényszerített szerep foglya.

Olvasási fókusz:
A komédia a természetfeletti hagyomány és a fogyasztói modernitás ütköztetésével kezdődik. Az Otis család a vérfoltokat, láncokat és jelenéseket karbantartási problémaként kezeli, a gótikus látványelemekre tisztítószerrel, kenőolajjal, gyógyszerrel és gyakorlati tanácsokkal válaszolva. Sir Simon eközben a kísértést szerepek repertoárjaként értelmezi, jelmezekkel, előképekkel és szakmai büszkeséggel. Ismétlődő kudarcai felborítják a szellem és a lakók közötti szokásos egyensúlyt, de azt is feltárják, mióta rabja saját alakításának. Virginia válasza megváltoztatja a történetet, mert ő nem a várt módon fél tőle, de nem is kezeli puszta viccként. Az olvasók megfigyelhetik, ahogy a hangnem megváltozik a lány találkozásai körül: a paródia átadja helyét a titokzatosságnak, a bűntudatnak, a könyörületnek és a felszabadulás lehetőségének. Az amerikai és angol modor közötti kontraszt a komikus hatás kedvéért mindvégig túlzó marad, a történet mégsem csupán az egyik oldal mellett teszi le a voksát. Mind az ősi ünnepélyesség, mind az agresszív gyakorlatiasság korlátoltnak bizonyul. Wilde érdeme, hogy a tárgyakra bízza az érvelést – a folt, a páncél, a láncok, a családi portrék és az ékszerek mind jelentést váltanak, ahogy a szellem látványosságból személlyé válik.

Film- és televíziós adaptációk

A canterville-i kísértet (1944)

Rendező: Jules Dassin／Gyártó: Amerikai Egyesült Államok
Főbb szereplők: Charles Laughton, Robert Young, Margaret O'Brien
Miért ez az adaptáció:
Jules Dassin MGM-verziója Wilde történetét háborús keretbe helyezi, és Charles Laughton számára központi komikus és drámai lehetőséget biztosít.
Egy fontos különbség:
A történetet a háborús időszakba helyezi át, kitalál egy modern katonát, aki kapcsolódik a családi átokhoz, és a gyermekszerepet érzelmi középponttá növeli.

Kiadások és fordítások

Kiadási fókusz:
Ezt a tömör, hétfejezetes történetet gyakran csomagolják együtt Wilde más elbeszéléseivel, ezért a tartalomjegyzékből egyértelműen ki kell derülnie, hogy maga a szöveg teljes-e.

Olvasási ajánlás:
Az angol-amerikai sztereotípiákról és a gótikus paródiáról szóló jegyzetek hasznosak; az adaptációk gyakran új karaktereket vagy háborús szálakat adnak hozzá, és nem szabad őket Wilde történetének alternatív változataival összetéveszteni.

Szerző és mű

Kulturális jelentőség:
A mű filmre, televízióra, színházra, rádióra és gyermekkiadásokra való átültethetősége a kultúrák ütközéséből és a komikus kísértésből fakad. Tömör formája Wilde azon képességét is megmutatja, amellyel a csiszolt szellemességet a bűnbánat és a megbocsátás felé fordítja, anélkül, hogy feladná a paródiát.

A szerző és a mű kapcsolata:
Wilde egyik korai prózai alkotása, amely már használja a csiszolt paradoxont, az ütköző társadalmi szerepeket és a paródiát, hogy a komikus felszínről a bűntudat és az irgalom kérdései felé mozduljon el.