A boldog herceg és más mesék

Bevezetés a műbe

Háttér:
Az 1888-ban megjelent első mesegyűjteményében Wilde ékszerekre emlékeztető felületeket, keresztény szimbolikát, társadalmi szatírát és az élőszavas történetmesélés mintáit használja, hogy a szegénységről, a művészetről, az önfeláldozásról, a hiúságról és az egyenlőtlen hatalmi viszonyokról beszéljen. Látszólagos egyszerűsége nem tévesztheti meg az olvasót a benne rejlő iróniával és a befejezések könyörtelenségével kapcsolatban.

Milyen könyv ez?
A kötet öt önálló mesét tartalmaz, nem pedig egyetlen összefüggő elbeszélést. Beszélő szobrokon, madarakon, óriásokon, diákokon, barátokon és tűzijátékokon keresztül a szeretetnek vagy nagylelkűségnek nevezett cselekedetek újra és újra megmérettetnek a szenvedéssel, a kizsákmányolással és az önbecsapással szemben.

Irodalmi stílus:
Ismétlések, kiegyensúlyozott mondatszerkezetek, megszemélyesítés, éles párbeszédek, szimbolikus tárgyak, valamint a komédia és a pátosz közötti hirtelen váltások adják a gyűjtemény jellegzetes hangját. Mind az öt történet elolvasása feltárja azokat az ellenpontokat, amelyeket a csak a címadó mesét közlő kiadások elrejtenek.

Olvasási fókusz:
Az öt mese együttes olvasása során nem öt felcserélhető erkölcsi tanulság, hanem egy koherens érvelés bontakozik ki. A szép tárgyak maradandóságot ígérnek, a gyűjtemény mégis azt kérdezi: mit ér a szépség, ha a szenvedés láthatatlan marad? Madarak, szobrok, virágok, diákok, óriások, barátok és tűzijátékok a fabulák bizonyosságával beszélnek, de szavaik gyakran hiúságot vagy önbecsapást lepleznek le. Az áldozathozatal nem garantálja az elismerést, a társadalmi intézmények pedig ritkán veszik észre az értéket, amíg azt fel nem emésztették vagy el nem vetették. A hangvétel váltakozása ugyanilyen fontos. Wilde néhány mondat alatt eljut a csiszolt vicctől a kegyetlenségig, majd hagyja, hogy egy ismételt kifejezés tragikus súlyt kapjon. Érdemes megfigyelni, ki meséli az egyes történeteket, ki veszi észre a szegénységet vagy a magányt, és ki az, aki egy másik lény odaadását saját magát hízelgő történetté formálja. A címadó mese a legismertebb, de a másik négy árnyalja az önzetlenség ünneplését. Együtt teszik próbára a barátságot, a romantikus idealizmust, a vendégszeretetet, a művészi ambíciót és a társadalmi hírnevet, így a gyűjtemény élesebb és kevésbé vigasztaló, mint azt sok gyermekfeldolgozás sugallja.

Film- és televíziós adaptációk

A boldog herceg (1974)

Rendező: Michael Mills／Gyártó ország: Kanada
Főbb szereplők: Christopher Plummer, Glynis Johns, Paul Hecht
Miért ez az adaptáció:
Michael Mills rövid animációja kiemeli a címadó mesét, lehetővé téve az olvasók számára, hogy összehasonlítsanak egyetlen feldolgozást Wilde gyűjteményének öt történetből álló szerkezetével.
Egy fontos különbség:
A címadó történetet rövid animációként dolgozza fel, és értelemszerűen kihagyja a gyűjtemény másik négy meséjét.

Kiadások és fordítások

A kiadás fókusza:
Az 1888-as gyűjtemény öt különálló történetet tartalmaz, nem csak A boldog herceget; az egytörténetes képeskönyvek Wilde koncepciójának csak egy részét képviselik.

Olvasási ajánló:
Első olvasásra olyan kötetet válasszon, amely mind az öt mesét tartalmazza az eredeti sorrendben, hogy az áldozathozatal, a barátság, a művészet és a hiúság különböző megközelítései összehasonlíthatóak legyenek.

Szerző és mű

Kulturális jelentőség:
Az egyes történetek az illusztráció, az iskolai olvasmányok, az animáció, a zene és a színház állandó elemeivé váltak. A gyűjtemény azért maradandó, mert szépsége elválaszthatatlan a szemlélődésről, a jótékonyságról, a művészi értékről és a mások áldozatából hasznot húzókról feltett nehéz kérdésektől.

A szerző és a mű kapcsolata:
A gyűjtemény Wilde meseírói munkásságának része, ahol a szépség és az élőszavas egyszerűség a társadalomkritika eszközévé válik, nem pedig menekülést jelentenek esszéitől és színműveitől.